Üdvözöljük a EUROFOLK FESZTIVÁL MARCALI weboldalon!

Eurofolk Fesztivál Marcali - Néptánccsoportok Nemzetközi Fesztiválja minden évben, július utolsó illetve augusztus első napjaiban kerül megrendezésre.

A fesztivál célja, hogy a szélesebb közönségnek is bemutassa a különböző országok különféle kulturáját, népzenéjét, táncait énekeit és egyben népviseletét. A fesztivál ideje alatt a várost vidám tánccsoportok lepik el, esténként gálaműsorokkal, táncházzal szórakoztatva mind a helyieket, mind az idelátogató turistákat.
Az esti műsorok mellett napközben a város több pontján illetve a kistérség több településén utcatánccal, illetve játékos tánctanítással egészül ki a program.

Az első fesztivál 2002-ben került megrendezésre. 2010-ben immár hatodik alkalommal köszönthetjük a világ számos pontjáról érkező együtteseket. A négy napos rendezvény során általában 8-10 együttes mutatja be saját népi kultúráját.

2009-ben a néptáncot kiválóan kiegészítendő, nagysikerű koncert színhelye is volt a város központjában felállított fesztiválsátor: a Csík Zenekar népi hangzásával óriási sikert aratott.


Az Eurofolk Fesztivál a kéthetes Nemzetek Fesztiválja rendezvénysorozat része. A Nemzetek Fesztiválja néptánccsoportok, fúvószenekarok, mazsorettcsoportok fellépéseivel, könnyűzenei és népzenei koncrtekkel kiegészülve a Dél-Nyugat Balaton egyik kiemelt nyári rendezvénye. (A rendezvény helyszínei: Balatonkeresztúr, Balatomáriafürdő, Balatonberény, Marcali).

Az elmúlt évek hangulatának felidézéséhez kérjük, kattintson a jobb oldali menü kis képeire.

A 2010. évi fesztivál résztvevői folyamatosan kerülnek kiválasztásra, ezért érdemes többször visszalátogatni weboldalunkra.

Reményeink szerint a korábbi évek nagyszerű fesztivál hangulata csak fokozódik abban a néhány napban, amikor vendégeink ellepik városunk utcáit, tereit.



Kérjük, tájékozódjon honlapunk alapján terveinkről, és a korábbi fesztiválok eseményeiről.

Az Eurofolk Fesztivál szervezői nevében üdvözli:

Bőszné Kiss Katalin
Fesztivál Igazgató

Design: Győri Szabolcs Szerkesztő: Vágó Zoltán e-mail: info@muvhaz-marcali.hu