Baglas Néptánc Együttes


A tartalomhoz

Legfrissebb információk rólunk:

2012.07.05. Balatonlelle Folkfesztivál

Csütörtök este lépett fel a Baglas Néptánc Együttes a Balatonlellén megrendezésre kerülő Folkfesztivál keretein belül. Az együttes a Vágtázó Csodaszarvas nevű formáció előfutáraként, mintegy hangulatfokozó szerepet betöltve kápráztatta el a lelkes nézőközönséget. Maga a helyszín is varázslatos volt, hiszen a Bábel-kertben örvendeztethették meg a kíváncsi közönséget a táncosok. Remélik lesz még alkalmuk a jövőben is, hogy újra felléphessenek itt!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012. Július 1. Somogyvár

Vasárnap délután a legnagyobb hőségben lépett fel a Baglas Néptánc Együttes a somogyvári Szent-László Napok keretében megrendezett rendezvényen. A nagy meleg és a kevéske nézőközönség ellenére is fergeteges fél órányi tánccal örvendeztették meg a jelen lévőket. Minden nehézség ellenére példásan helyt álltak a táncosok. Köszönik a meghívást, remélik legközelebb is részesülhetnek ebben a megtiszteltetésben!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012. Június 28- Július 1. VIII. Eurofolk fesztivál

Csütörtök este kezdődött egy multikulturális partival, majd péntek este folytatódott Sütő László Marcali Város Polgármesterének beszédével a 8. Marcali Eurofolk Fesztivál. A köszöntőt követően a Lengyel, a Görög, a Horvát, az Olasz, a Szerb és a végén a Baglas Néptánc Együttes adta elő a produkcióját. Majd szombat este ismét felléptek az Olaszok, láthattuk a Bulgár, a Macedón, a Török csoportot, és végül, de nem utolsósorban a városunkat képviselő Noszlopys táncosokat is. Vasárnap este pedig az utolsó gálaműsorral lezárult ez a fergeteges fesztivál.

VisszaPlayTovább

2012. Június 28. Fellépés a Barátok Pincénél

Felkérésre lépett fel az együttes pár tagja kora reggel a Nagypincénél. Különleges vendégek előtt kellett egy rövidke műsort adniuk. Szerencsére a foglalkozás elérte a kívánt hatást, hiszen a közönség jól szórakozott! Köszönjük a felkérést!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012. Június 22-24. Kékfrankosok Éjszakája - Sopron

Idén is részt vett a Baglas Néptánc Együttes a Sopronban megrendezésre kerülő Kékfrankosok Éjszakáján. A 3 nap során naponta többször is felléptek az együttes tagjai, illetve a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola továbbképzősei. A fiatalok nagyon jól érezték magukat a hétvége során, sok új élményre és barátságra tettek szert. Remélik jövőre is ott lehetnek, hogy bemutathassák a többi együttessel párhuzamosan, hogy mit is tudnak és inspirációt szerezzenek további munkásságukhoz, önmaguk fejlesztéséhez.

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012. Május 27. Pünkösd, Gyereknap és Fürdőnyitó-nap egyben

Hosszú, változatos és vidám műsorral készült az együttes a nyár első fellépésére. A jó hangulat az ünnepnek, a sok-sok nézőnek és a jó időnek köszönhetően adott volt, de azért talán mi is közreműködtünk abban, hogy ezt az alapvető jó kedélyt még inkább fokozzuk műsorszámainkkal. Mi nagyon jól éreztük magunkat a színpadon, ami a képeken egyébként jól látható is, és csak reménykedni tudunk benne, hogy a közönségnél is hasonló hatást tudtunk elérni. Az biztos, hogy mi mindent megtettünk az ügy érdekében!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012. Május 4-6. Medulin

Egy Európai Uniós pályázat eredményeképpen négy országban, négy városban lett megrendezve, AGRI TWIN néven a szőlészethez, borászathoz kapcsolódó program. 2011 szeptemberében Marcaliban volt a rendezvény, a hétvégén pedig horvátországi testvérvárosunkban, Medulinban. A Marcaliból érkező küldöttséggel együtt utazott ki a Baglas Néptánc Együttes is, hogy produkciójukkal emeljék a rendezvény amúgy is magas színvonalát.

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012. Április 9. Locsolás

Húsvét hétfő reggelén útnak indultak fiaink, hogy a hagyományokhoz méltóan meglocsolják az együttes leány tagjait. Minden lányos háznál vigadtak egy sort, ittak a ház tagjainak egészségére, megtáncoltatták a leendő menyecskéket, majd ahogy annak rendje s módja - eláztatták őket azzal a jelszóval, hogy el ne hervadjanak. Bár a víz rettentő hideg volt és erre még az időjárás is rátett egy lapáttal, bizton állíthatom, hogy minden leány büszkén viselte a megpróbáltatásokat és alig várja, hogy jövőre is részesülhessen ebben a szerencsében.

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012. Március 24. 35 éves város

Ma ünnepelte a Város a várossá nyilvánítás 35. évfordulóját. A Kulturális Központ nagytermében három órakor kezdődött az ünnepi ülés. A megjelenteket és a Várost, Szászfalvi László államtitkár, országgyűlési képviselő és Dr. Sütő László Marcali Város Polgármestere köszöntötte ünnepi beszéddel. Ezt követte a Városi Díjak átadása. A programban közreműködött a Baglas Néptánc Együttes is.

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012.03.11.-03.18. - Fahordás

Mivel a költségvetésünk sajnos nagyon szűkös, és a város sem támogatta a működésünkhöz szükséges összeggel az együttest, így arra kényszerültünk, hogy egy kis önálló bevételre tegyünk szert. A helyzet úgy hozta, hogy ha nincs ez a lehetőség számunkra, akkor kétséges lett volna a Baglas Néptánc Együttes további fennmaradása. Ezért kifejezetten hálásak vagyunk ezért a lehetőségért! Bár nagyon fáradságos munka volt, de sikerült közel 1 hét alatt a kapott erdőrész gyógy tisztogatása után maradt fákat elrendezni. Főként az idősebb korosztály, de az ifjabbak közül is jó páran végezték el a munka apraja-nagyját. Mindenkinek köszönjük a segítséget!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012.03.16. - Gombácska Óvoda bálja

Már a sokadik bált nyitottuk meg a városban, ahogy ez történt péntek este is. Bár egy kisebb jellegű összejövetelnek voltunk a hivatalos megnyitói, a vendégek jó kedvén és érdeklődésén ez egyáltalán nem látszott. Nagyon lelkesen vártak minket és jószívűen elnézték a fáradságunkból adódó apróbb hibákat. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ilyen sok jeles esemény megnyitói lehettünk. Köszönjük szépen!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012.03.09. - Családi nap Szőcsényben

A Baglas Néptánc Együttesből 3 pár lépett fel Szőcsénypusztán a Családi nap zárásaként szolgáló bálon. Az estét az igazgató úr beszéde után mi nyitottuk meg egy fergeteges és jó hangulatú szatmári koreográfiával. A vacsorára készülődő vendégsereg nagy tapssal jutalmazta az előadást. Köszönjük a lehetőséget!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012.02.25. - II. Borforraló Fesztivál

Borforraló fesztivált rendeztek immáron második alkalommal Marcaliban február 25.-én, gyönyörű napsütéses délutánon. A rendezvényen nemcsak fellépőkként, hanem versenyzőkként is részt vettünk. B.B.B., vagyis Baglas Borforraló Banda néven. Vendégeinket pogácsával és zsíros kenyérrel kínáltuk, de aki szerette volna még nótát is kérhetett Babodi Lacitól egy tallérért cserébe. Remek volt a hangulat! Köszönünk mindenféle segítséget, köszönjük a szülőknek és a hozzátartozóknak! Megérte a fáradságot, hisz a zsűri különdíjban részesítette a csapatot! (Reméljük jövőre is megrendezésre kerül a fesztivál, hisz nincs jobb közösségkovácsoló program, mint egy ilyen rendezvény.) Információ: Dakó Vivi :)

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012.02.18. - Katolikus bál

Idén is megtiszteltetés ért minket, hiszen a Kis Baglas nyithatta meg a XII. Katolikus bált. Az este megnyitása vidám hangulatban telt, reméljük az este további része is hasonlóképpen alakult. Köszönjük a felkérést!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012.02.11. - Ovis bál

A tavalyi sikeres fellépésnek köszönhetően idén is felkértek minket, hogy nyissuk meg az Ovis bált. Idén is sikerült helyt állnunk és a Kis Baglassal közösen a bálhoz méltó műsort produkálnunk. Reméljük jövőre is megtisztelnek minket ezzel a felkéréssel!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012. 01. 14. - Kecskepusztító Pótszilveszter


Pótszilveszteri táncházban vettek részt a Baglas Néptánc Együttes tagjai Balatonszemesen. A hangulat a társaságnak köszönhetően jó volt és tánctudásukat is meg tudták csillogtatni az ifjú táncosok. Van, aki tombolán már előre megnyerte a következő évre szóló belépőjegyét. Úgyhogy ha minden igaz jövőre is ott leszünk!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2012. 01. 07. - Operett Gála


Egy különleges produkcióban volt lehetősége részt venni a Baglas Néptánc Együttesnek. A Marcali 3 Tenor, valamint meghívott vendég előadóik (Láris Liliána és Bellán Tímea) musical, illetve operett estet adtak Marcali város lakosainak. A két rész közötti szünetben Szatmári koreográfiájukkal szórakoztatták a nézőket az együttes tagjai, majd az este második felében, az operett részlegben közreműködtek, mint háttértáncosok. Újszerű és érdekes volt számukra ez a feladat, de mivel szeretik a kihívásokat, örömmel teljesítették a rájuk bízott feladatot. A siker akkora volt, hogy kilátásba került egy majdani közös produkció tervezete is. Már alig várjuk!

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

2011. 12. 16. - Folk-Karácsony


Ismételten megrendezésre került a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola és a Baglas Néptánc Együttes közös karácsonyi műsora. Nagy örömünkre rengetegen eljöttek, így teltház előtt teremthettünk egy kis elő-karácsonyi hangulatot közönségünk számára. Délelőtt a Noszlopy diákjai léptek színpadra, míg délután a felnőttekkel felváltva uralták a színpadot. Sok vidám percben volt része mindenkinek, aki ránk szánta az estéjét. A táncok közben a mi kis karácsonyfánk alá behelyeztük jelképes ajándékainkat, így az este végére elég sok meglepetés gyűlt össze. A fellépést követően pedig a Baglas táncosai megajándékozták egymást, így búcsúzva a 2011-es évtől.

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe